Megvan a Fidesz hivatalos EP-listája
Deutsch Tamással az élen.
Kormánypárti és ellenzéki magyar képviselők gyakran együtt szavaznak az EP-ben – derül ki a testület magyar tagjai ötéves munkájának elemzéséből. Ahogy az is, hogy a Fidesz egyik legkevésbé aktív képviselője lesz a párt listavezetője.
Deutsch Tamás levelét megírta. A Momentum borította ki annyira a Fidesz EP-listavezetőjét, hogy visszarepült az időben 70 évet.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz a következő köztársasági elnök, távozása után megüresedik egy hely a testületben.
Varga Judit volt férje szerint van azonban jó oldala is ennek.
Gyorsan kellett új jelöltet találni a közélettől visszavonult Varga Judit helyett.
Náci narratívával vádolják a fideszesek az őket bíráló finn EP-képviselőt, miközben a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője lenácizott egy német politikust és Deutsch Tamásnak is volt egy emlékezetes esete, amikor Gestapo-s módszerekkel vádolt egy másik német képviselőt.
Több magyar bank is engedelmes kiszolgálója lett Orbán Viktor törekvéseinek, írja a Die Presse. Megkaphatja-e az EU-s pénzeket a magyar kormány, ha éppen újabb hadjáratot indított az Unió ellen, teszi fel a kérdést a Bloomberg. Mennyire hiteles a magyar kormány deklarált harca az antiszemitizmus ellen, kérdezi a Politico. A Süddeutsche Zeitung szerint a szlovák kormányfő igazolja a megválasztásához kapcsolódó nyugati félelmeket. Egy brit katonai szakértő óva inti a Nyugatot attól, hogy az hagyja elvonni a figyelmét Ukrajnáról. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Hol intim, hol groteszk a hangvétele az író Eszmélésem története című elbeszéléskötetének, amelyben Budapest ostromától a forradalmon és az internálótáboron át 1989 őszéig tartó személyes és családi emlékeit dolgozza fel.
Az atlétikai stadion megépült a világbajnokságra, ahogy Orbán Viktor szerette volna, a beruházás profitjából pedig a Mészáros család apraja-nagyja csodás hajókirándulást tehet, de a kormány által kizsigerelt és fizetési nehézségekkel küzdő fővárosnak továbbra is be kell érnie a puszta ígéretekkel.
A fideszes EP-képviselő az Indexnek beszélt a Nyugat-Balkán uniós integrációjának szükségességéről, Ursula von der Leyen értelmi képességeiről és az Európában várható jobboldali fordulatról is.
Idén 40 éves a Pál Utcai Fiúk. Ez alkalomból beszélgettünk a zenekar frontemberével, Leskovics Gáborral, Lecsóval. Milyen volt, amikor valaha Orbán Viktor nyitott meg egy PUF-koncertet? Miért cenzúrázták a zenekart? Milyen érzés fiatalnak maradni a színpadon? Miért jó még 40 év után is úton lenni? Ráadásul van itt egy vadonatúj dal is, amelyet először, itt a hvg.hu-n lehet meghallgatni a digitális megjelenés előtt.
Az európai olimpiai bizottságok közösségének egyik bizottságát vezetheti majd.
Az Európai Bizottság elnöke közölte, semmi köze ahhoz, amivel Magyarországon a kormánypárti média megvádolta.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatásáról tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a politikus azt mondta: egyre nyilvánvalóbbak azok a brutális erőfeszítések, amelyek Magyarországot minden erővel bele akarják sodorni a háborúba.
A szerződésre nem írtak ki közbeszerzést, ami az atlétikai szövetség szerint rendben van, de egy szakértő máshogy látja.
A fideszes politikus történelmi okfejtésének nincs túl sok köze a történelmi tényekhez, és a jelen helyzettel is nehéz megtalálni az összefüggést.
A férfi egy vadásztőrrel szúrta agyon Lazsányi Lászlót, a nyomozati iratok szerint a gyilkosság utáni pillanatokban nem mutatott semmiféle megbánást. Az ítélet nem jogerős.
Az Európai Bizottság a magyar "dollárbaloldal" és az európai baloldal nyomására, politikai okból tartja vissza a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásokat - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Természetesen nem így van.